Mi a szűrés? Miért jó ez nekünk?

Évente 1500-2000 ember életét lehetne megmenteni, ha a lakosság 70 százaléka részt venne a szervezett szűrővizsgálatokon.

 

Az egészségügyi szűrés olyan rendszeres, meghatározott időszakonként végzett vizsgálatsorozat, amelynek célja a rejtett betegségek, elváltozások feltárása. Egészséges vagy magukat egészségesnek gondoló személyek vizsgálatát jelenti. A szűrés célja, hogy az egyszerűen elvégezhető, a vizsgált személy számára kellemetlenséget nem okozó (vagy elviselhető kellemetlenséggel járó), alkalmas módszer segítségével kimutassák, vagy éppen kizárják a rejtett, tüneteket és panaszokat még nem okozó betegségeket. Ezen cél(ok) megvalósítása a szűrési tevékenység, vagyis a prevenció (megelőzés).

 

Megkülönböztetünk elsődleges és másodlagos megelőzést. A szűrés elméleti alapja, hogy a betegségek nem „derült égből villámcsapásként” törnek ránk, hanem akár évekre elhúzódó, több szakaszból álló folyamat eredményei. Az általunk megélt betegség csak „a jéghegy csúcsa”.

 

A betegség kialakulásának a folyamatában két „szakaszhatár” különíthető el:

- Az egyik a biológiai kezdet, amikor a betegség még rejtetten, „sejtszinten” indul el. Az ezt megelőző időszak az elsődleges megelőzésre szolgáló idő: a kockázatot jelentő tényezők kiiktatásával, például a dohányzás abbahagyásával, a táplálkozási szokások módosításával, a mozgásban gazdagabb életmóddal, stb. nagy eséllyel elejét lehet venni a betegség kialakulásának. 

 

A másik „szakaszhatár” a betegség okozta tünetek és panaszok megjelenése, amikor a beteg hagyományosan orvoshoz fordul. Ezzel kezdődik a betegség „klinikai szakasza”. - A kettő közötti szakaszt a betegség „preklinikai szakaszának” nevezik. Ezen belül van egy olyan, hosszabb-rövidebb, de akár évekig is tartó időszak, amely alatt a betegség tüneteket, vagy panaszokat még nem okoz, de valamilyen módon már „jelt ad magáról”. Például úgy, hogy jellegzetes röntgenárnyékot ad, vagy a felszínről kóros alakú sejtek válnak le, amelyek mikroszkóp alatt árulkodóak, vagy a vastagbél szabad szemmel nem láthatóan vérezget, ami laboratóriumi úton kimutatható. Ezt a szakaszt nevezik a „preklinikai kimutathatóság szakaszának”; ez a szakasz ad lehetőséget a betegség „tettenérésére” szűrővizsgálat útján. Ebben az időszakban az elváltozás okozta funkciók zavara kompenzációs (ellensúlyozó) mechanizmusokat vált ki, ezért a szervezet működése látszólag még „jó”, de a kompenzáció kimerülésével ez hirtelen csaphat át betegségbe. A szűrésen való részvétel általában önkéntes.

 

Abban az esetben lehet kötelező, ha a segítségével kiszűrhető megbetegedések fertőzők - így a kötelező jelleget a közösség egészségének védelme indokolja.

 

TUDTA-E, HOGY

- a szűrések célja nem „csupán” a betegségek korai felismerése és hatékonyabb gyógyítása, de az egészségi állapot javítása, a betegségtől mentes várható élettartam növelése, a betegségek okozta gazdasági terhek csökkentése is.

- ha Magyarországon a lakosság legalább 70%-a részt venne az egészségügyi ellátórendszer által felkínált szűrővizsgálatokon, a szervezett szűrés bevezetését követő 5-7 éven belül évente mintegy 1500-2000 személy idő előtti halálozása elkerülhető lenne.

- az elkerülhető halálokok körébe tartoznak azok a daganatos betegségek, amelyek korai, még tünetmentes állapotban szűrővizsgálattal felismerhetőek, mert ezek idejében elkezdett kezelésével még teljes gyógyulás érhető el.

- az átfogó egészségvédelmi szűrőprogram keretében egy helyen kb. 35-40 perc alatt 35- féle vizsgálatot, mérést, és tesztet végeznek el, amelyek rövid, azonnali szakmai értékelését is megkapja az, aki a szűrésen részt vett.

 

A szűrésekre általánosan érvényes, hogy nem az érintett, hanem a szűrővizsgálatot szervező kezdeményezi a részvételt (ellentétben azzal, amikor a beteg fordul panaszaival orvoshoz). Ha a szűrővizsgálat eredménye „negatív”, a vizsgált személy megnyugodhat. Pozitív esetben a diagnózis felállítása és/vagy az időben történő kezelés a következő lépés. Az időnyerés nagyobb esélyt ad a súlyosabb következmények elkerülésére, vagy a teljes gyógyulásra, mintha az adott személy a tünetek és panaszok megjelenése után fordult volna orvoshoz. Mivel a szűrés maga nem feltétlenül diagnosztikus eljárás, a pozitív vagy bizonytalan szűrési eredményű személyeket további kivizsgálásra szokták küldeni.

 

A szűrővizsgálatok céljuktól függően lehetnek:

 

- Tömeges szűrővizsgálatok: amikor a szűrés kiterjed a teljes érintett lakosságra (például egy-egy térség teljes lakosságának cukorbetegség szűrése).

- Célzott szűrővizsgálatok: ide tartoznak a várandósság idején, a születést követően végzett kötelező szűrések vagy éppen az iskola-egészségügyi vizsgálatok, de a tüdő-, az emlő-, méhnyak- és vastagbélrák szűrés is.

- Lehet egy más célból végzett orvosi vizsgálathoz kapcsolni újabb szűrést, vagy lehet többféle szűrési módszert magába foglaló „csomagot” kidolgozni egy-egy érintett célcsoport részére (pl. menedzserszűrés).

- Előírt szűrővizsgálatok: ilyenek például a kötelező jellegű gépjárművezetéshez szükséges vizsgálat, vagy a munkavégzéshez kötött alkalmassági vizsgálatok.

- Többirányú (multifázisos) szűrővizsgálatok: amikor több különböző szűrési teszt/módszer egy időpontban történő alkalmazásával több betegség/betegségcsoport feltárása a cél.

- Általános szűrővizsgálatok: amely a legtágabb célú multifázisos szűrővizsgálat, hiszen az általános morbiditás (többféle betegség, elváltozás) feltárását célozza meg. A tudományosan megalapozott lakossági szűrővizsgálatok közül a fejlett országokban a krónikus, nem fertőző megbetegedések kiszűrése élvez prioritást, így például a szív-ér rendszeri, vagy a daganatos elváltozások.

 

Kiemelten kell kezelni a szív- és érrendszeri betegségeket, a szívinfarktust, a magas vérnyomást, a cukorbetegséget, a magas koleszterinszintet, a légúti megbetegedéseket, az asztmát és az allergiát, a dohányzást, és nem utolsó sorban az elhízással kapcsolatos megelőzést, hiszen a dohányzás, a túlzott alkoholfogyasztás, a mozgásszegény életmód, a helytelen táplálkozás és az elhízás okozta problémák a helyes életmódváltással megelőzhetők.

 

 

kapcsolódó cikkek