Az emlőrák szűrővizsgálatai

Az emlők rendszeres önvizsgálatán túl rendelkezésre állnak szűrővizsgálati módszerek is, melyek a társadalombiztosítás által finanszírozottak. Cikkünkben összefoglaljuk, mely korosztályoknak és kockázati csoportoknak milyen vizsgálatokon érdemes részt venniük.

Szerző: Dr. Czegle Ibolya | Lektor: Dr. Palik Éva
Publikálás dátuma: 2015-09-10

Az emlő fizikális vizsgálata orvos által

20-40 éves korban is ajánlott az emlő fizikális vizsgálatát 1-3 évente háziorvosunkkal vagy nőgyógyászunkkal elvégeztetni. Ez az emlők önvizsgálatához hasonlóan történik, a mellek és a hónaljárkok módszeres áttapintásával.

Mammográfia

45-64 év közötti nők esetében a legfontosabb szűrővizsgálat az évente végzett mammográfia. Az évente végzett mammográfiás szűrés az az 50 év feletti nők emlőrák okozta halálozását a diagnózis időbeni felállításával mintegy 35%-kal csökkenti! A mammográfiás szűrés előnye, hogy az időben felfedezett, még kis méretű emlődaganat esetében nem szükséges feltétlenül a teljes emlőt eltávolítani.

A mammográfia minimális kellemetlenséggel járó, néhány percig tartó röntgen vizsgálatot jelent. Korlátja, hogy még nem szült, fiatalabb nők kisebb, sűrűbb mirigyállományában a tumorok kb. 20%-át nem mutatja ki, így ezekben az esetekben a vizsgálatot emlő ultrahang készítésével egészítik ki. A mammográfia is optimálisan a menstruáció elmúlását követő napokban végezhető.

Olyan nők esetében, ahol a családban petefészekrák, illetve emlőrák már előfordult, a mammográfiás szűrést célszerű már 30 éves kor körül elkezdeni.


Fotó: 123rf.com


Az emlő ultrahangvizsgálata

Az emlő ultrahangvizsgálata nem rutin szűrővizsgálat, jelentősége, hogy a mammográfián látott elváltozások mibenléte tisztázható ezzel a módszerrel. Fiatal, még nem szült nőkben a sűrűbb emlőállomány ultrahanggal sokkal jobban vizsgálható, mint mammográfiával, ezért panasz esetén (pl. ha csomót tapintunk a mellben) az orvos ezt a vizsgálómódszert választja. Azoknál a nőknél, akiknek családi érintettség miatt már 30 éves korban elkezdik a mammográfiát, szintén ki szokták egészíteni a vizsgálatot ultrahanggal is.

Mágneses Rezonancia

Az emlő MR (= mágneses rezonancia) vizsgálata fájdalommentes, egy speciális eszközzel végzett vizsgálat. A beteg a vizsgálat alatt egy asztalon fekszik mozdulatlanul. Sugárterheléssel nem jár, előkészületet nem igényel. A vizsgálat alatt zavaró lehet a gép hangos „kattogása”, ez természetes, nem kell tőle megijednünk. Olyan embereknél, akink testében valamilyen fémtartalmú eszköz van (pl. ízületi protézisek, balesetet követően lemeze, pacemaker, piercing) MR vizsgálat nem végezhető!

Szilikonimplantátummal végzett emlőmegnagyobbító műtétet követően a szűrővizsgálat csak emlő MRI-vel végezhető. Olyan nők esetében, akiknél az emlőrák kialakulásának kockázata kifejezetten nagy (lásd „Az emlőrák kockázati és védőtényezői” című cikkünket), az orvos a mammográfia kiegészítéseként esetleg emlő MR készítését is javasolhatja.

Irodalom:

www. breastcancer.org.

Az Egészségügyi Minisztérium szakmai protokollja a mammográfiás emlőszűrésről és az emlőrák korai diagnosztikájáról (Egészségügyi Közlöny, 2008/10. szám).