Az alkohol helye, szerepe az idős emberek étrendjében

Az alkohol öl, butít és nyomorba dönt – tartja a mondás. Azonban köztudottan káros következmények mellett, úgy tűnik, hogy a mérsékelt fogyasztása kedvező egészségügyi hatásokkal is járhat.

Szerző: Moharos Melinda | Lektor: Dr. Biró Lajos
Publikálás dátuma: 2015-09-04

Az alkoholfogyasztás több mint 200 betegség kiváltó tényezője, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint az alkohol évente 3,3 millió halálesetért felelős. Ez az összes halálozás 5,9%-a a világon.

A rendszeres, nagyobb mennyiségű alkoholfogyasztás összefüggésbe hozható bizonyos májbetegségekkel, idegrendszeri, agyi kórképekkel, gyomorpanaszokkal, és néhány daganatos betegség kialakulásával.

Ugyanakkor egyre több vizsgálat eredményei alapján elmondható, hogy a mérsékelt alkoholfogyasztás kedvező hatással is lehet a szív- és érrendszerre, csökkentheti a szívinfarktus, az agyvérzés, a veseműködési zavar kockázatát, valamint a kognitív funkciók romlását is.

Mit jelent a mérsékelt alkoholfogyasztás?

A WHO szerinti a mérsékelt alkoholmennyiség nőknél 2 pohár, férfiaknál 3 pohár bornak megfelelő mennyiségű alkohol. (1 pohár bor = 10 g alkohollal számolva).

10 g alkoholt tartalmazó italmennyiségek

Ital fajtája

Mennyiség

Whisky

2,5 cl

Sör

25 cl

Cider

25 cl

Pezsgő

10 cl

Forrás: eufic.org

Kognitív funkciók és az alkohol - pro és kontra

Idősek esetében a már viszonylag nagyobb mennyiségű, huzamosabb időn át tartó alkoholfogyasztás is megnöveli az esélyét a demencia jellegű tünetek megjelenésének, ilyen például a rövidtávú memória elvesztése, sőt, becslések szerint az összes demencia 10%-ért az alkohol tehető felelőssé.

Egy 3 éves, utánkövetéses német vizsgálat során fordított arányosságot találtak a mérsékelt alkoholfogyasztás és a demencia kialakulásának kockázata között 75 éves, vagy idősebb emberek esetén. Kisebb volt a valószínűsége az elbutulás megjelenésének a keveset ivók esetén, mint a teljesen absztinenseknél (absztinens az, aki egyáltalán nem iszik alkoholt). Azonban a kutatók szerint, bár van kapcsolat, nem biztos, hogy ok-okozati, lehet, hogy az egyes részt vevők egészségesebb életmódja (étrend, fizikai aktivitás, mentális tréning) magyarázza a kedvező eredményt.

Fotó: shutterstock.com

Egy new yorki-i kutatás során az alkohol és az agy szerkezetének (teljes agy- és a fehérállomány térfogatát) a kapcsolatát vizsgálták MRI segítségével. A mérsékelt mennyiségű alkoholt, pontosabban vörösbort fogyasztók agyának össztérfogata nagyobb volt, mint az alkoholt egyáltalán nem fogyasztóké, azaz kedvező hatással lehet a kismértékű alkoholfogyasztás az agy öregedésére. Ugyanezt a kapcsolatot sör, vagy likőrök esetén nem sikerült kimutatni, tehát nem, vagy nem csak az alkohol hatásáról van szó.

Egy 2613 fős, 5 éves utánkövetéses kutatás során szintén a vörösborfogyasztás során mutatkozott kedvező hatás a kognitív funkciók romlását tekintve, különös tekintettel a memóriára és az alkalmazkodó képességre. Ez esetben is valószínűsítik, hogy a vörösbor egyéb összetevői a felelősek a pozitív hatásokért, és nem az alkoholtartalom.

A kutatók feltételezik, hogy a csekély-mérsékelt borfogyasztás és a kedvező kognitív hatások egyik fő oka a vörösborban található rezveratrol nevű, antioxidáns hatású polifenol, ami többek között fokozza a béta-amyloid nevű fehérje kiürülését (az Alzheimer-kór egyik fő oka ennek a fehérjének a felszaporodása az agyban).

A szív és érrendszeri betegségek szempontjából szintén védő hatást feltételeznek a vörösborfogyasztás esetében: csekély, illetve mérsékelt fogyasztás esetén csökkenhet a kockázata a magas vérnyomás, a szívkoszorúér-betegség, az agyvérzés és a szívinfarktus kialakulásának.

Zárszó

Bár a fenti eredmények kecsegtetők lehetnek, nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy ezek kivétel nélkül a mérsékelt, vagy csekély, jó minőségű alkoholos italok fogyasztása kapcsán születtek (jellemzően 1-2 pohár [dl]/nap vörösborral számolva). Indokolatlan lenne tehát az alkoholt megelőzés, vagy terápiás céllal fogyasztani.

A rendszeres, nagyobb mennyiségű alkoholfogyasztástól továbbra is tartózkodni kell, mert abban az esetben már az alkohol romboló hatásai érvényesülnek.

Az alkoholos italokról bővebb információt találhat itt.

Irodalom:

WHO: Alcohol Fact Sheet. Updated January 2015.

EUFIC: What is a moderate consumption of alcohol?

Weyerer S. et al.: Current alcohol consumption and its relationship to incident dementia: results from a 3-year follow-up study among primary care attenders aged 75 years and older. Age Ageing. 2011 Jul;40(4):456-463.

Yian Gu et al.: Alcohol intake and brain structure in a multi ethnic elderly cohort. Clin Nutr. 2014 Aug; 33(4): 662–667.

Stéphane Bastianetto, Caroline Ménard, Rémi Quirion: Neuroprotective action of resveratrol. Biochimica et Biophysica Acta (BBA). Molecular Basis of Disease, Volume 1852, Issue 6, June 2015, 1195–1201.

Astrid C. J. Nooyen et al.: Consumption of alcoholic beverages and cognitive decline at middle age: The Doetinchem Cohort Study. British Journal of Nutrition, Volume 111, Issue 04, February 2014, 715-723.

Paul E Ronksley et al.: Association of alcohol consumption with selected cardiovascular disease outcomes: a systematic review and meta-analysis. British Medical Journal, 2011 Feb 22;342:d671.

Anna Tresserra-Rimbau et al.: Moderate red wine consumption is associated with a lower prevalence of the metabolic syndrome in the PREDIMED population. British Journal of Nutrition, Volume 113, Supplement S2, April 2015, S121-S130.

kapcsolódó cikkek